"Az Első Pesti Rackák, alias a Ferenczi György vezette Rackajam most majdnem dupla lemezzel jött ki, azaz az egymás után kiadott mindkét lemezen ők muzsikálnak, és amíg a Ferenczi György 1-ső pesti Rackák69 (Gryllus, 2017) című fejezete a rendes soralbumokhoz sorolható, addig a Gryllus Dániel-Gryllus Vilmos féle 69 (Gryllus 2017) értelemszerűen a híres muzsikus testvérpár albuma. Egyébként pedig az elmúlt téli amerikai utazás készterméke a két lemez (ami egynek indult közös jammelések tervével), nagyjából mindent együtt csináltak, míg a Rackák lemezén Gryllusék (és Russ Pahl) közreműködő, addig a Gryllus lemezen a Rackák (és Russ Pahl) számít közreműködőnek. Annyit még, mielőtt túltolnám a bonyolítást, hogy nem előzmény nélküli ez az amerikai dolog, a Rackák az igazi blues hangzáshoz 2015-ben szétnéznek Nashville-ben, és ott meg is találták magukat. Ki tudja, lehet, hogy nem is ők jöttek haza, hanem a nemezisük, és erre még rímel is, hogy azóta még lazábbak, elszálltabbak, és lényegre törőbbek. Arról a lemezről itt írtunk, és bár utána a tavalyi instrumentális lemez már itthon készült, a felvételeket kiküldték az ottani hangmérnöknek, és rávették Russ Pahlt, hogy arra is küldjön némi slide-olást. A téli utazáshoz tehát több szinten meg lett ágyazva, így nem is maradt más, minthogy a legjobb friss zenei ötleteiket és petőfis-betyáros szövegeiket összeeresztve megcsinálják az eddigi legjobb lemezüket. Úgy rémlik rendszerint valami ilyesmit mondok, de nem tehetek mást, leküzdöttek már rég minden akadályt, ami meggátolhatná őket abban, hogy minden alkalommal a lehető legerősebb lemezüket vegyék fel. Ezt végül is bárki más megtehetné, ha minden szinten ennyire el tudná engedni a görcsölést, de örüljünk neki, hogy a Rackák legalább megcsinálják. A recept elsődleges hozzávalója a rockandroll nyelvezet anyanyelvi ismerete, de nem lenne elég ez a megnyerő formaiság, ha nem lenne egyrészt csordultig tele szívvel-lélekkel, másrészt ott a lehengerlő zenei sokoldalúság és a csúszós-gördülékeny hangszerelés is. Itt-ott egyébként már ez a Racka lemez is előrevetítette mi várható a Gryllus féle verzión, a két utolsó dalban Dániel és Vilmos már megszőtte a csakis rájuk jellemző hangulati hálót. A Kalákás testvérpár albuma szintén a 69 címre hallgat, ami sok mindenre utalhat, de itt van Ferenczi György megfejtése: "Gryllus Vilmos , és Dániel muzsikál rajta Russ Pahl-lal, nashvillei pedal-steel gitáros barátunkkal, és mi kísérjük őket.... Vili bácsi Telecasteren, és Sg-Gibsonon játszik, és Dani bácsi citeráját se hallottátok még így szólni, az tuti.... Hippi zene a legtisztább értelemben, ezért 69 a címe… Valahogy nem véletlenül ebben az államban született a rock and roll…" Már a felütés ereje minden kétséget elsöpör, és bár Kiss Anna Embersólyom című versét korábban hallhattuk ugyanezzel a dallammal megzenésítve, ilyen intenzitással, hátborzongatással és zsigeri kitárulkozással bizton nem. Az utána következő magyar népzenei attitűddel elővezetett Ej, homálya című blues pedig pont addig a mélységig vezet le erőnek erejével, ahol már csak abban bízhatunk, a kiutat is ismerik. És persze a kegyelem erői is működnek, dallamokkal és költészettel átitatott lelkületük nem is tűrné, ha nem lennének gondos vendéglátók ebben a teljes embert kívánó utazásban, így ha szórt fénnyel is, de felfénylik a mesevilág, majd a feltételezhető összes hangulat és emberi lépték, a legszemélyesebbektől a kozmikus távlatokig. A zenei témákban, a versek képeiben és ráhatásaiban is egy a fókusz: a folyamatos úton járás, a mindig tovább lépés mint élet-lényeg. Végső soron mindenben megtalálni az értelmet és a szépséget. Nincs itt egyébként semmi eltitkolva, a Gryllus testvérek csak azzal foglalkoznak, amihez értenek, vagyis ők maguk is abból élnek amit csinálnak, a gazdag életmű során tapasztaltak esszenciájából. Az persze külön szerencse, hogy ők merték az álmaik, tehetségük és kitartásuk mentén szervezni az életüket, így most is bebizonyosodott, hogy aki igyekszik az életét ön-azonosra hangolni, kiteljesedésével bevilágítja a környező világot is. És egy apró megjegyzés a végére: ki tudja, hogy szóltak volna ezek a lemezek, ha itthon, vagy bárhol másutt veszik fel, és nem Nashville-ben, a rockandroll őshazájában, mindenesetre hajlamos vagyok elhinni, hogy ez volt most a lehető legjobb megoldás, mert a végeredményt hallgatva végül is könnyen hiszek. (Egyébként pedig az ikerlemezek borítóit egymás mellé helyezve megkapjuk egy Cadillac teljes szemből nézeti képét.) "

 

Lángoló Gitárok - Rácz Mihály

 

Icons

YOOtheme is a well-known template and extension provider for Joomla and WordPress who helps you to create professional websites. But to make your website or interface design a real eye-catcher we had one thing missing: Icons! Icons are an essential tool to simplify user interfaces and today almost every major website uses icons to highlight important parts in their content.

This is why we created a great resource of beautiful and handcrafted icons for web and print projects. We got commercial icon sets including e-commerce, community, file and folder icons and many more as well as many freebies.

As a member of our icon club you will get access to hundreds of handcrafted and detailed icons. New icon sets are added continuously!

Visit Website

Club Icons

  • Pixel perfect design
  • PNGs in 8 sizes from 16x16 to 512x512 pixels
  • Handmade and optimized for each size
  • Scalable vector sources
  • Change the colors and customize easily